» *AnimeWonders* « your website ≈ with Anime

A japán film-óriások, a Toei és a Toho feltehetően gyanakvó pillantásokat vet a háta mögé, mióta az eddig filmforgalmazásból és kabuki színházak üzemeltetéséből élő Shochiku konglomerátum animációs részleget hozott létre, hogy kivegye a részét az évente húszmilliárd dollárt fialó anime-piacból.

- Készen állunk rá, hogy kiterjesszük üzleti tevékenységünket az anime-iparra is - közölte az új részleg ezetője, Szeki Icsiró.

A Shochiku, amely komoly tapasztalatokra tett szert a Gundam robotokkal és az Ultraman figurákkal, mostantól rendelkezik a nagyobb termékválaszték kialakításához szükséges alapokkal és sajátos marketing-lehetőségei vannak.

Szeki úgy véli, hogy a vállalat erős kötelékei a legnagyobb japán anime-stúdiókkal rendkívül fontosak lehetnek.

A megalakulást követő egy éven belül az új részleg olyan filmeket kezd forgalmazni, mint a Mobile Suit Z Gundam - a népszerű tévésorozat mozifilm-folytatása -, vagy a Fullmetal Alchemist, amely az első világháború utáni Németországban játszódik.

Az új vállalkozás úgy döntött, hogy Suzue Miuchi két évtizede sikeres mangasorozatának, a Glass Mask-nak az anime-változatával kezdik a televíziós adást. Három éven belül a Shochiku tíz sorozatot (heti egy epizóddal) és 13 nagyfilmet tervez.

Szeki elmondása szerint ezt a szokatlan tervet az tette lehetővé, hogy az anyavállalat megteremtette a pénzügyi szabadságot és bizonyos projekteknek elsőbbséget adtak.

- A részleg megalakulása előtt az anime-filmek azonos súllyal estek a latba, mint az élő színészekkel forgatott alkotások, ha a finanszírozásról volt szó. Ma az Anime-részleg saját kasszával bír - mondja Szeki.

A szkeptikus olvasó esetleg megvakarja a fejét, a 115 éves Shochikus régimódi kabuki-pedigréjét látva, és azt, hogy az elmúlt években szinte csak élő akciófilmeket készítettek, bár a változatosságot akár előnyként is felfoghatnánk.

A merchandise-on és a profi terjesztésen túl azt tervezik, hogy különleges promóciós rendezvényeket tartanak majd az új alkotások témájában. A tinik számára készült “The Prince of Tennis” című film például a mozikban learatott babérok után musicalként folytatja pályafutását.

A 14 főállású alkalmazottat foglalkotató részleget tovább fejlesztik, a vállalat több, egymással is versengő ágat kíván működtetni.

- További célunk egy kereskedelmi vállalat létrehozása, amely a karakterekkel kapcsolatos árukat forgalmazza - meséli Szeki, hozzátéve, hogy ez egészen másképp működik náluk, mint például a Tohónál, amely kizárólag a filmek terjesztésével foglalkozik.

Ezzel együtt jár majd a karakterek licence és a hozzájuk kapcsolódó kütyük eladásának joga, néha olyan szereplők esetében is, akik nem animékben tűnnek fel. Jó példa ez utóbbira a Sanrio Hello Kitty karaktere.

A rohamosan növekvő nemzetközi animációs piacot meglovagolva hamarosan megjelenik a nagymellű szőke lány kalandjait bemutató Grenadier, a fegyveres nindzsát felvonultató Karas és a jövőbeli pusztuló Földön játszódó Spirit DVD-je is az USA-ban.

Peter Brinham, egy tokiói média-szakértő szerint a Shochiku túl későn lépett ahhoz, hogy learathassa a nemzetközi piacon mutatkozó növekvő érdeklődés gyümölcsét.

Brinham szerint a vállalat számára a legnagyobb kihívást azt jelenti, hogy képesek lesznek-e megszerezni a megfelelő személyeket. Mivel a japán anime-piac rendkívül tagolt, a személyes kapcsolatok, valamint az egyéni tudás máig a legfontosabb.

Szeki önbizalma töretlen. Nem várja, hogy az új részleg azonnal alapjaiban megrengeti a vállalatot vagy a legnagyobb forgalmazót, a Tohót, a következő öt évre azonban észrevehető növekedést ígér.

Egy olyan házi anime-stúdió létrehozása, mint a rivális Toei-nek is van, egyelőre nem szerepel a Shochiku rövid távú tervei közt. Ehelyett a részleg arra fókuszál, hogy jól együtt tudjon működni két külsőssel, Mijazaki Hajaóval (Chihiro Szellemországban) és Otomo Kacuhiróval (Akira).

- Míg a külsősökkel és újoncokkal dolgozunk - zárja Szeki a mondandóját -, saját részlegünk remélhetőleg velük együtt fog felnőni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!