A Heian-korban ábrázolták a sintó istenségeket egyenként. Sajátos fejelemeket összeillesztő technikát fejlesztettek ki, egy volt a "dzsószó". Ez idő tájt alakult ki a dekoratív és elbeszélő jelleget egybeötvöző festménytekercsek japán iskolája. A nemzeti érzés megjelent a festészetben, tipikus forma volt a japán táj, a japán élet, a szokások a jamatoe stílusban. Szép példája ennek Gendzsi-monogatariemakinomo (hosszú vízszites képtekercs) csodálatos betűivel, átlós irányú kompozíciójával, eleven színeivel. Fudzsivara no Takanobu a század végén különleges portréfestészetével tűnt ki.

A Heian kor végén keletkezett a híres századi rajztekercs, a Csódzsu Giga. Négy ilyen tekercs maradt fönn, de sajnos szöveg nélkül. Csak sejtjük, hogy a korabeli élet fonákságait jeleníti meg a rajzoló mester, ironikusan, emberies felejthetetlen állatfigurákba rejtve a korabeli karaktereket.

A Kamakura-korszakban a festészetet továbbra is a jamatoe uralta, a vízszintes tekercsek különböző legendákat, történelmi eseményeket, és hírességek életét ábrázolják, megelevenítő emakinomókkal.

A fellendülő tusfestés a Szung és Juan tekercsek stílusát idézi, de kifejlődött a japán természetábrázolás. Ekkor jelentek meg a kakemonók (függőleges tekercsfestmények). A 15. században az ajtókra, paravánokra óriási tájképeket festettek.

A Muromacsi-korban /1333-1568/ a művészet virágzásnak indult. A természetes és dísztelen felületek hangsúlyozásával hatott az összes művészetre, ideértve a kertművészetet, az építészetet, és a teaszertartás szigorúan tiszta vonalvezetésű cserépedényeit. A tusfestés csúcspontját Szessú művészete jelentette. A képek mindössze néhány ecsetvonásból álltak, és Kínában is igen népszerűek voltak. Hamarosan a vezető szerep a Kanő-irányzaté lett a műhelyekben felelevenítették a jamatoe festészet hagyományait.

A Momojama-kor /1573-1616/ a művészet virágkorát hozta. A hadvezérek erődített várait fényűzőbben díszítették. A kereskedői réteg kialakulása új ízlést hozott magával, a paravánokat a portugálokat ábrázoló egzotikus képek díszítették. Ekkor születtek meg az ujokije alapját jelentő zsánerképek. A kereskedő származású Tavaraja Sztócatu új díszítőstílust fejlesztett ki a jamatotéból, melynek csúcspontja Ogata Korin és később Marujama Ókjo művészete lett. A művészek nem ismerték el Kínát, ezért a stílusát sem utánozták.

Az Edo-korszak /1615-1868/ ukijonyomatait (a múló világ képeit) olyan művészek készítették mint Hokuszai, Harnubu. Témájukat edónak, a mai Tokiónak társasági életéből vették. Koruk kurtizánjait és színészeit festették meg. Ezt a népszerű műfajt tömegesen gyártották fanyomatokon. a nyomatkészítés főként a 18. század és 19. században virágzott.

Forrás: www.wikipedia.hu